4. rész Rajzóra

Már kora reggel éreztem. hogy nem ez lesz a legjobb napom. De arra végképp nem számítottam, hogy az igazgatóiban kötök ki. Viszont kezdjük az elején!
Az éjszaka nem aludtam valami sokat. Nem azért mert nem voltam álmos, sőt! Mikor bezuhantam az ágyba már körülbelül úgy érezhettem magam, mint egy másnapos zombi. De valahogy mégsem tudtam elaludni. Folyton forgolódtam, de mintha csak egy zsák krumplin feküdtem volna. Ráadásul KuszKusz is folyamatosan nyávogott, hogy még csak véletlenül se tudjak pihenni akár egy szemhunyásnyit is.
Nem is kell mondanom, hogy reggel majdnem összetört a tükör mikor belenéztem. A hajam egy szénakazallal egyenlő, a szemeim, mint akinek behúztak kettőt, a szám helyett egy lila csík, az arcom meg hófehér. Egyszóval, ha találkoztam volna egy boncmesterrel simán hihette volna azt, hogy az egyik kuncsaftja szökött meg a hullaházból. Ilyen és ehhez hasonló kellemes gondolatokkal készültem fel a mai napra.
Az iskolába menet eltöprengtem, hogy milyen zene ébreszthetne fel úgy igazán. Végül a Green Day-tól a Holiday-ra esett a  választásom. Régi szám, de ezerszer jobb, mint a mai nagymenők felkapott, 2 hónapos számai, amiket úgy hallgatnak, hogy még csak a tartalmát sem ismerik. Így esett meg tavaly, hogy Tina óvodás kishúgáék óvó nénivel az élen Nicki Minaj Starships című dalára táncoltak farsangkor. Mondanom sem kell, mekkora volt a szülők felháborodása. Az óvó néni ellen mégsem tettek feljelentést, később kiderült,  német anyanyelvű és nem volt tisztában az angol szleng jelentésével.
Végre megérkeztem az iskolához. De mintha nem is otthonról, hanem a II. világháború egyik frontvonaláról jöttem volna. Körülbelül olyasmi, világvége hangulattal is a bensőmben. Nem akartam senkivel sem társalogni, így lehajtottam a fejem a padra és finoman szólva elszenderedtem egy pillanatra. Jah. Olyan pillanatra, hogy a 3. óra utáni ebédszünetben tértem magamhoz. Ott sem azért, mert feltétlenül fel akartam ébredni. Mintha valaki babrálna a hajammal…Felnéztem. Az osztálytársak körül álltak és röhögtek. Az első, akit megpillantottam, az Bretty és a mögötte álló grácia-trió volt. Végül Jessica lépett elő és kedvesen a mély megalázás illetve a kisemmizés gödréből elővett szavakat intézte hozzám.
- Nocsak, Csipkerózsika felébredt álmából, de nem lesz olyan hejcegecske aki megcsókolná ilyen kinézettel. Ó, de szomcsi!- majd hogy megrendíthetetlen együttérzését kimutassa, kitörölt egy nemlétező könnycseppet a szeméből.
Én csak néztem….egy fullra kinyomott rózsaszín temperát láttam magam előtt a padon. Körülötte pedig ecsetek, melyek szintén abban az árnyalatban pompáztak. A környezetemben meg mobiltelefonok vakui kattogtak. Elgondolni sem mertem, milyen állapotban lehetek most. De nem rohantam tükör után. Minél később tudom meg, annál több erőm marad bosszút állni. Míg a gráciák a többieket örvendeztették roppant szellemes és ütős szövegükkel, én csendesen magamhoz vettem a többi temperát a dobozból. Csak az a szemüveges srác vette észre aki mutatóujjával fejezte ki tetszését tegnap, mikor Tylert leoltottam. Egy titkos mosoly bújt elő a szája sarkából, jelezve, hogy várja a folytatást és ő ugyan le nem leplez. A pad alatt szépen letekergettem a kupakokat, majd marokra fogtam a tubusokat úgy,  hogy egyoldalúan tudjon belőlük távozni a festék.  A két markom meg is telt vele.
Mikor Jessica már azon volt, hogy a mellettem ülő Tylert rábeszélje arra, hogy keressenek másik helyet, felálltam. Mindenki elhallgatott, feszülten figyelt, várták, mi lesz.
- Nos, ti elkényeztetett majmok! Nem csak én megyek a twitterre! –ezzel a kiáltással előkaptam a kétmaroknyi temperát és összeszorítottam az öklöm. A szivárvány show egyenesen az általam majmoknak titulált egyének felé száguldott és tökéletesen megtalálta helyét azok méregdrágának nevezett turkálós göncein.

A villogó vakuk kereszttüze most rájuk irányult. Ilyen körülmények között érkezett meg a 60 körüli tanárnő. 4 diák folyamatosan sikítozik és úgy néz ki mint akit leokádott egy unikornis, az 5. körülbelül ugyanígy kinéző tanuló pedig győzelemittasan liheg kezei között pedig egy tucat kinyomott temperás tubus, melyek közül néhányból még csöpögnek a különböző árnyalatok. Miután kellően kiüvöltözte magát, ráparancsolt a még mindig röhögő osztályra, hogy azonnal takarítsanak fel, minket pedig felzavart az igazgatóiba. Töprengtem azon, hogy őt is be kéne venni ebbe az „Unikornis lehányta”- klubba. A rövid haja ősznek volt megfestve, de az árnyékosabb részeken erős lila, illetve kék árnyalatokat véltem felfedezni.
Az igazgató mondanom sem kell mennyire volt kiakadva. Mivel a primadonnák és az én közöttem lévő folyamatos oltogatást sehogy sem bírta megszűntetni, azt találta legnagyobb büntetésnek, hogy egész nap így kell majd sasszéznunk a suliban. Ezt a többiek savanyodott arccal és „igazgatóúr kérem ne!” kiabálásokkal nyugtázták. Én elintéztem egy vállvonogatással. Így a 4. óra el is telt. Ami megjegyzem rajz lett volna. Na erről ennyit.
A szünetben Lotta izgatottan szaladt oda hozzám.
- Lollye, Lollye! Mi történt? Az egész suli rajtatok csámcsog.
- Lehányt egy unikornis!- közöltem némi iróniával
- Tényleg!! Óóó nem igaz, hogy nem láttam!- olyan csalódott arcot vágott, hogy elnevettem magam
- Komolyan ne vedd! Volt egy kis összezördülésünk, de már mindegy.
- Óó értem. Figyi, nem lenne kedved a hétvégén eljönni egyet dumálni? Olyan jó lenne!
- Am. Miért is ne? Bár ha ezt anyum megtudja…
- Majd leírom face-n a címünket, meg hogy hányra gyere, oksa? –mintha meg sem halotta volna az utolsó mondatom.
- Oksa….
Mire feleszméltem már elszaladt. De valaki mások jöttek helyette. Az egyik Tyler volt, a másik pedig az a szemüveges srác.
- Mit akartok?- kérdeztem amolyan, „remélem semmit” stílusban
-  Cső Lollye, ő a  haverom J.-Tyler mint mindig most is 25 másodperces szünetet tartott.
-J. Így van beírva a személyidbe is? – fordultam a sráchoz
- Nem. A valódi nevem Robert J. Moshandkower.  Ebből maradt meg csak a J.
- Ja, ok.
- Figyu készíthetnék rólad egy képet?
- Nézz fel Twitterre ott találsz már jó néhányat.- ezzel felvettem a földről egy sárga kis virágot, ami épp két betontábla közül próbált szabadulni.
-Kérlek!
- Mit nyerek rajta?
- Majd meglátod! – közölte Tyler nyersen, majd elővette a telefonját.
A gép kattant egyet, majd a két fiú tovább indult.

**********

Este teli volt már az összes közösségi oldal ezekkel. Facebookon legalább 50 ismerősnek jelölés, és körülbelül ugyanennyi megjelölés. Tina is írt
Szia Lollye!
Mi a büdös franc folyik itt? O.o
CsaCsó :Tina

Hali Tina
Picit eldurvult a rajzóra, de már minden rendben. Az igazgató nem szabott ki nagy büntetést és a hétvégén valószínűleg meglátogatom ezt a Lottát. Viszont most megyek zuhanyozni, még mielőtt anyum meglátna így!
Goodtime : Lollye

Két órával később….

Szia Lollye, én vagyok az megint!
Nézz csak fel a netre! Tök jó az a kép amit rólad csináltak. A kommentek is erről árulkodnak. És az a két srác is jó akik készítették.  Holnap felhívlak telefonon és mindent el kell mondanod 
CsaCsó: Tina
Hitetlenkedve nyitottam meg a mellékelt linket. 330 like és 54 komment. Az én képem alá, amit Tyler csinált ma. A következő felirattal :
 Olyan gondtalan minden,
Amíg a szívem rejti a kincsem
 A földön annyi jó dolognak van még hely,
 Ha tehetném soha nem is nőnék fel!

Tyler jó fotós!