7. rész Titkok és Kosárpalánk

A mai reggel ritka, nagy optimizmussal ébredtem. Habár a koca sofőr most sem mondott le a dudára fekvéstől, Kusz-Kusz pedig most sem mondott le az ágy alá bújásról, mégis olyan hatalmas hepresszió (van ilyen szó egyáltalán? mindegy most lesz) kerített hatalmába, hogy majd kicsattantam a boldogságtól. Dudorászva igazgattam helyre a szénaboglya hajam, kaptam magamra egy szivárvány csíkos fölsőt.  Még csak az sem idegesített különösebben, hogy a drágalátos házimacskám lenyúlta a karkötőmet és elbújt a szekrény alá vele. Jó kedvem volt,na! Így a suliba menős zenének is egy vidámabb hangulatú számot választottam :


Flo Rida - Let It Roll

Persze valahogy sejtettem, hogy nem sokáig lesz nekem ilyen „ Helló világ, imádok mindenkit!” hangulatom.  A terembe lépve szembesülnöm kellett azzal a nagyon kedves és szívélyes fogadtatással amiben Bretty, Wendy és Jen részesített. Vagyis inkább csak az előző kettő, mert Jen csak bámult maga elé, miközben próbálta azt a kopasz macskát nyugalomra bírni.
- Tyler üzeni, hogy keress másik padcsit, mert Jessica fog ma mellette ülcsizni!- Bretty, hogy számomra üres szavainak nyomatékot adjon, erősen gesztikulált a kezével illetve a nem túl esztétikus derekával. Nem ítélem el a kövéreket. Tényleg nem. De aki van vagy 120 kiló az ne próbáljon úgy viselkedni mint egy 65 kilós modell. De ahelyett hogy ezt megmondtam neki, csak bambán ráemeltem a tekintetem, amolyan „nekem beszélsz?” stílusban.
- Nem érdekel.
Ezzel kikerültem őket. Jessica tényleg a helyemen ült, úgy láttam Tylert nagyon szórakoztatta. De ez miért is izgat engem? Tyler egy beképzelt sznob, Jessica meg egy undok plázacica. Összeillenek. A mögöttük lévő padra esett a tekintetem. J. egyedül ült, még soha nem láttam nála padtársat. Odasétáltam hozzá. J. még meg merem kockáztatni azt hogy jófej. Képes egész mondatokban beszélni,  komolyabban veszi a dolgokat. Ha nem majmolná folyton Tylert, akkor már biztos jófej lenne.
Szóval miközben azon tűnődtem, hogy J. mitől lehetne jobbfej, vagy én jófej vagyok-e egyáltalán, észre sem vettem, hogy ott állok előtte tök üveges tekintettel bámulva ki az ablakon.  J. pedig látva a helyzetet egy frappáns kis hasonlattal zökkentett ki a „jobbfej, nem jobbfej” dilemmámból.
- Úgy állsz itt mint a fasz a lakodalomban! Akarsz valamit, vagy csak állsz tovább?
- Mi?- hirtelen égő vágyat éreztem a föld alá süllyedéshez.- Ja, igen. Csak. Azt. Szerettem. Volna. Megkérdezni. Hogy. Ülhetek. E. Melléd.
- Hát ha normálisan beszélnél, akkor van rá esély. –közölte mosolyogva. Szóval igen.- Jó zene-tette hozzá. Flo Rida még mindig fáradhatatlanul rappelt a fülhallgatómban.
- Köszi- válaszoltam kissé zavartan, majd ki is kapcsoltam. Flo Ridának pihennie kell.
J. mintha csak olvasott volna a gondolataimban, halkan mormogva megjegyezte.
- Ezt a sipákoló libát is kikapcsolhatná valaki, kezd görcsölni tőle a gyomrom.
- Megjött a havid? – vágtam vissza az előző hasonlatért
- Látom vicces kedvedben vagy, de komolyan kiidegel. Szegény Ty!
- Szerintem egészen jól elvan.- mondtam szórakozottan
- Viccelsz? Nem látod, hogy szenved?
- Am. . .Nem! – szerintem Tyler élvezte a társaságot. Nevetett, villogtatta az „elalélsz” mosolyát, csábosan nézett. És Jessica láthatóan el is alélt tőle.
-  Ajh, nem tudsz te semmit sem!- J.  hangja megváltozott. Hideggé vált és keserűvé. Akár csak Lottáé.
- Hát mondjuk Jessica tényleg nem a legjobb beszélgetőpartner. – próbáltam rendbe hozni a hibámat, amit amúgy nem is éreztem annak
Egy amolyan  „na azért” nézéssel túljutott a dolgon. Valami mással kezdett foglalkozni, nagyon nézett az ablak felé. Én is jobbnak láttam ráhagyni. De gondolkodóba  estem. Eszembe jutott, hogy Lotta milyen komoly lett hirtelen akkor, mikor Tyler szóba került. Aztán most J. is, mintha lekopírozta volna azt a viselkedést. Talán ők ketten tudhatnak valamit Tylerről.  Valamit amit nekem nem kellene. Valamit amiről a sipítozó lányok sem tudhatnak. Vajon mi lehet az a valami? Megkérdezzem? Áh soha nem mondanák el. Valahogy ki kéne deríteni.
-  Na jöttem!- lassan oldalra fordítottam a fejem. Tyler volt az.
- Nem Jessica mellett ülsz?- kérdeztem, miközben a hideg futkosott a hátamon
-  Te csöndben vagy. - hát ebben minden benne volt.
- Figyi, nem kéne klubbolnod?
- Mit csinálnom?- néztem rá értetlenül
- Klubb. Mindenki jár valahova klubba.
- Milyen klubok vannak?
Sok klub van. - hát tényleg nagyon értelmes. Már csak azt kéne hozzátennie hogy „csi”. És lennének a „klubcsik”
- Mint például?
- Van kertész, asszem nyelv, matek. Meg a fiúknak kosár.
- Csak fiúknak?
- Ja.
Már évek óta nem járok semmilyen szakkörre, klubba vagy ilyesmi.  Legutoljára általános alsóban jártam Hittanra. Bírtam az apácát aki tanította. Soha nem beszélt olyan nagy ájtatossággal Istenről, vagy Jézusról. Bár igazából nem sokat tanultam, mert annyira érdekelt, de a játékokat szerettem. Volt az a Probléma – Megoldás, vagy mi. Kaptunk két papírlapot. Az egyikre egy problémát kellett írni, a másikra meg annak megoldását. Aztán az apáca beszedte külön a Problémát és külön a Megoldást, összekeverte, majd kiosztotta. Így születtek vicces dolgok. Például. A probléma : „Ég a ház!” megoldás: „Ásd el és ne szólj semmit!”
Aztán a haverokkal jártam görkorizni és kosarazni a kisváros egyetlen kosárpályájára. Rengetegszer csak este fél 10-re kerültünk haza, úgy belemelegedtünk a játékba. Emlékszem, mennyit gyakoroltam, hogy a labdát tudjam a hátam mögött is pattogtatni! Fél évembe került megtanulni! De ezzel a trükkel mindig ki lehetett cselezni a nagyobbakat, csak arra kellett ügyelni, hogy a hátad mögött ne legyen senki, mert onnan könnyű elvenni a labdát.
-  Csak fiúk játszhatnak? Mármint a lányok ki vannak tiltva?- kérdeztem meg újból
- Nem. De kevés lány van aki bírná.
- És nem tudod, hol lehet jelentkezni?
- De. Lent a Dirinél.- Tyler olyan volt mint aki meglepődött.
- Bővebben?
- Az edzőnk. Délután 4-kor a terem előtt, bemutatlak. –közölte közönyösen. Szerintem kifejezetten bunkó az ilyen. Talán ha egy kérdő mondat lett volna egy „ha nem bánod”-dal a végén még azt mondom hogy oké.  De így?

******

Végül azért pontban 4-kor ott voltam a termünk előtt. Nem azért, mert Tyler olyan kedvesen, úriemberhez méltóan invitált, csupán érdekelt a kosár. Amíg várakoztam rá indítottam egy zenét. Szerintem a basszus olyan hatást kelt, mint ahogy a kosárlabda pattog.

Enrique Iglesias - I'm A Freak ft. Pitbull

Miközben  Enrique Iglesias a refrént énekelte, végigmértem magam. Laza világoskék short és hozzá illő trikó. Nem túl kihívó, vagy divatos, de sportos. Ha nézőnek mennék, tuti mást vennék fel. Hajamat lófarokba kötöttem, mert nem akartam izzadt tincseket az arcomba.
Pitbull már nagyban rappelt, mikor Tyler megérkezett. Ő is már a kosaras szerkójában feszített. Két izmos válla kilátszott, a trikója alázatosan összehúzta magát, nehogy nagyon eltakarja gazdája szívdöglesztő, újságba való felsőtestét.
- Mehetünk?- kérdeztem. A fülest viszont nem vettem le. Virágot a virágnak, bunkóságot a bunkónak.
De láthatóan nem izgatta, hogy nem veszem le a fülesem. Csak biccentett és intett, ha szándékozok még ma odaérni, kövessem.  Átmentünk egy másik épületbe. Őszintén, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen is van ebben a suliban.  Tyler kinyitotta az egyik ajtót, majd közölte, hogy menjek tovább egyenesen,  a pálya szélén várjam meg,neki dolga van.
Kisebb gombóccal a gyomrom helyén indultam meg. Nem azért, mert lámpalázas voltam, erről még csak szó sem eshetett. Csupán hallottam azokat az állatkerti hangokat, melyek elképzelésem szerint az öltözőből szűrődtek ki. De tényleg állatkert! Hallottam tehénbőgést, hallottam valami agyatlan csimpánzt tombolni, kakaskukorékolást, nyerítéseket, oroszlánokat megfélemlítő üvöltéseket. . . . A csúcs számomra az volt, mikor két félmeztelen srác rohant el előttem egymást csapkodva a trikóikkal.  Mondjuk nem vettek észre, de akkor is kissé sok volt egy magamfajta lánynak . Az óráknak tűnő 30 méteres táv után ráleltem a tornateremre. Szépen ki volt alakítva, lelátót is építettek. Nem volt túl csicsás, inkább letisztult. Páran már gyakoroltak.

Én  inkább csak felbaktattam a lelátóra, reménykedve, hogy Tyler minél hamarabb megérkezik. De az edző kiszúrt.
- Kisasszony! Tilos az edzésekre kijönni! Menjen haza!
- Én Tylert várom, mondta, hogy várjam meg hogy megvárjam!- a hangom remegett, azt sem tudtam mit beszélek
Az edző elkomolyodott. Abban a pillanatban az emlegetett szamár lépett be pályára.
- Swet! Fiam nem is tudtam hogy van barátnőd! – fordult hozzá
Mindenki tapsolni és „húú”-zni kezdett.
- Nem vagyok a barátnője!- kiáltottam el magam. De olyan gyerekes, kislányos, vékony hangon, aminél gyerekesebb és kislányosabb nem is lehetett volna- Szeretnék jelentkezni a csapatba!
Hirtelen mindenki arca eltorzult, könnybe lábadtak a szemek, rázkódtam a vállak. A röhögéstől. Csak Tyler arca nem változott. Sőt talán neki még meg is keményedtek az arcvonásai. Mikor már mindenki kiszórakozta magát, megszólalt.
- Egy próbát engedjetek.
Ez is számomra olyan érdekes. Bármit is mond, az mindig szent, sérthetetlen, komolyan kell venni.
- Jól van! – mondta az edző – Nézzük, mit tud a kicsike!
Kicsike? Ez fájt. De persze meg is mutattam, mit tudok. Nem nehéz az olyanokat kicselezni, akik lenéznek.  Így esett meg, hogy bekerültem a csapatba mint cserejátékos. Nem vagyok rá annyira, büszke, hisz legalább 6 éve kosarazok. De annak az egynek mégis örültem, hogy Tyler nem röhögött ki. De olyan furcsa ez a srác. Miért hallgatnak rá úgy az emberek?

6 év eredménye

Már esteledett, de nem tudtam kiverni a fejemből Tylert. A sok kérdést. Végül lassan a telefonom után nyúltam. Fel kell hívnom Tinát!

6. rész Bevásárlás

Nagyon sokat gondolkodtam azon,  elmenjek-e vagy nem. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Mi vagyok én? Nem fogok csak azért elmenni valahova, mert a suli „nagymenője” szerint odatalálok. Milyen lekezelő már!

Körülbelül efféle gondolatokkal telt a vasárnapom. Nem csoda ha hétfőn feldúltan, puffogva indultam az iskolába. A fülhallgatómból üvöltött a „Feel like monster” , ha az utamba került egy sörös doboz teljes erőmmel rúgtam bele. Az osztályba belépve , egyenesen átvágtam a  rémes négyesen, akik már kora reggel arra készültek, hogy ők bizony alaposan leoltanak engem. Gondolom egész hétvégén erre gyúrtak, csak hát ha a zene olyan szinten magas hertzeken ordít a fülben mint esetemben, nem sok esély van arra, hogy bárminemű érdeklődést kifejezzek a nekem címzett oltásokra. Levágtam magam a székre és előkészítettem a felszerelést.  Tyler megbökte a vállam.

- Hé. Nem jöttél.

- Igen, bocs. Más dolgom volt.

- Jah- ennyi  volt a reakciója. Nagyon hiányozhattam neki.

A nap többi részében is körülbelül így kommunikálhattunk. Néha megkérdezte óra közben, hogy mi lesz a következő, bár szerintem teljesen feleslegesen. A legtöbb órán ugyanis hátradőlt a széken, üveges tekintettel nézett maga elé, gyanítom nyitott szemmel aludt. Hát persze. Akinek ilyen helyes (és ilyen nagy) arca van, tutira elég csak rámosolyognia a tanárokra, hogy azok elaléljanak tőle.  Én sajnos nem hagyatkozhatok efféle praktikákra, nálam csak a kő kemény tanulás segíthet. A szünetekben Lottával beszélgettem. Valami szerinte rettentően „WÁÁ” énekesről áradozott. Bastille vagy valami hasonló, majd utánanézek.

Hazaérve a következő papírt találtam az asztalon.

Lollye! Itt a bevásárlólista és a pénz! Ugorj le a boltba vedd meg!

 Csók : Anyu

Persze. Semmi kérlek, vagy légy szíves, esetleg egy köszönöm. Felsóhajtottam, majd ezzel egy időben levágtam a táskám a sarokba. Anyu amióta itt dolgozik, még csak felém se néz. Meg  sem kérdezi mi volt a suliban, élek-e még. De talán csak én reagálom túl. Hiszen nem véletlenül költöztünk ide. Lotta is sokat lehet egyedül. Talán már megszokta. Talán én is megszokom. Talán nem fogok ezen fennakadni. Talán. Talán el kéne indulni.

Leakasztottam a kosarat a fogasról, majd mint aki piacra megy, olyan beállítottsággal léptem ki az ajtón. Cseppet sem néztek hülyének, a nagyvárosi, bevásárlószatyros emberek a plázában amikor beállítottam a fonott kis kosarammal.  Nyilván ezért esett zeneügyileg a választásom Demi Lovato  Really Don’t Care-jére. Mondjuk most nem volt szerelmi bánatom, de a hangulatom nagyon eltalálta.   De a zenén is áthallottam egy nem túl kedves megjegyzést.

- Nézd má’ micsoda parasztlányka!

Levettem a fülesem, majd a hang irányába fordultam. Egy röhögő, seprűvel keresztezett krumpli fejű fiúval találtam magam szemben. A trikója körülbelül a mellkasa közepéig ki volt vágva, lila nadrágját pedig DC-s cipőjébe tűrte. Mintha éppen egy sivatagforróságú homokviharból lábalt volna ki.

- Mit bámulsz?- kérdezte gúnyosan- Mesélsz nekünk valami szépet?

- Páwagyerek, kályhameleg, veszélyben a Téli berek!

- Mit dumálsz? Ha?- szerintem az előző szójátékomból úgy  a 2%-át ha megértette

-  Csak annyit, hogy édesanyád lehet jobban járt volna, ha lenyel. – közöltem halkan, majd miután úgy 3  percnyire  értem, hallottam, ahogyan a fiút a biztonsági őrök kizavarják, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakat üvöltözik rólam. Most esett le neki.

Miután megvettem mindent, ami kell, elégedetten távoztam. Végre hazamehetek és nem fog senki és semmi zaklatni.  Aztán írok majd Tinának, utána megnézem azt a Bastille-t, felkészülök holnapra és. . . .

- Tütűt! Tütűt! Elütök mindenkit! Bááá – hallottam meg oldalról

- Mi a. . . .? –de csak ennyire futotta

Hirtelen egy hatalmas csattanást hallottam. Valami erősen a bordáimnak feszült és akár egy száraz búzaszálat az aratógép, úgy sodort el.  A kosaram a magasba repült, tőlem jó messze, én pedig arra eszméltem, hogy a földön fekszek és a tarkóm a betonnal nagy sebességgel találkozik.  A szemem sarkából látok egy bevásárlókocsit, ami folyamatosan lassul. Majd egy ismerős hangot is hallok.

- Ty! Normális vagy? Elütötted!

- Még mozog!- kiáltott vissza amaz a lassuló bevásárlókocsi felől.

Fájdalmas nyöszörgések közepette feltápászkodtam. A fejem hátulsó része lüktetett, a szemem alig bírtam nyitva tartani.

- Mit aggódsz J.!  Nem tört el semmije!- ez a hang. . .

Lassan arrafelé fordultam. A bevásárlókocsi nyikorogva mellém gurult. Pár pillanatig bambán bámultam, mire rájöttem, hogy Tyler vigyorgó pofájában mélyedtem el ennyire.

De abban a minutumban észbe kaptam és rákezdtem.

- Tyler. Hány éves is vagy?

- 16!

- Agyilag már mínuszokban járkálsz! Hogy képzelted! Ez nem egy játszótér! Menj vissza óvodába és. . . .

- Bíbíp! Vigyáztam!- épp hogy csak sikerült kitérnem a másik száguldó bevásárlókocsi elől. Mindenki megbolondult?

Ez a delikvens pedig nem volt más, mint J. . Szemrebbenés nélkül néztem, ahogyan egy esernyő segítségével irányt változtat, majd Tyler mellé parkol.

Már éppen azon agyaltam, milyen választékosan üvöltsem le a fejüket, mikor a háborús sérült kosaramra esett a pillantásom.  Még mindig billegett, mintha menekülni próbálna az őrült gázolója elől.  Felsóhajtottam, odaléptem azzal a feltett szándékkal, hogy felmérjem a keletkezett károkat.  Két joghurt bánta, de a többi utas sérülés nélkül túlélte a balesetet.
Miután agyban felvázoltam a lehetséges kimeneteleket amellett döntöttem, hogy nem túl kifizetődő, ha cirkuszt csinálok. Azzal csak lejáratnám magam, illetve fokoznám a jókedvüket.
- Remélem, azért ki is fogjátok fizetni!- fordultam hirtelen ötlettől vezérelve feléjük
- Persze! Tényleg ne haragudj! Ty nem szándékosan csinálta! Máris kifizetem!- J. láthatóan próbálta rendbe hozni az elcseszett helyzetet. Már épp mászott volna ki a KRESZ szabályoknak nem épp megfelelő járművéből, amikor Tyler leintette.
- Majd én! – ezzel meglökte magát a fadarabbal, ami nyilván a kormányt helyettesítette. Egyenesen be a bevásárló centrum ajtaján.
- Vajon mennyi idő alatt dobják ki? – kérdeztem J.-től
- Semennyi. Meg van neki engedve.- közölte ezt olyasmi nyugalommal, mintha az  teljesen természetes lenne , hogy a haverja egy bevásárlókocsival közlekedik egy plázában.

- Micsoda?- néztem rá

- A keresztapjáé a pláza.

- Ja értem. – nem, egyáltalán! Föl sem fogom, hogy lehet valaki ennyire engedékeny! De jó tudni. Keresztapuci elkényeztetett fiacskája.

10 perc múlva megjelent Tyler ölében pár joghurtal. Illet volna valamiféle köszönömöt mondani, de most tuskó kedvemben voltam.

- Én nem ilyet vettem! –jelentettem ki

- Ilyet kapsz!

- Nem!- kiáltottam fel- Nekem Jogobellás kell!

Gyerekes voltam? Egy cseppet sem! Lejárattam magam? Á még a közelében sem jártam annak!

- Ezt vettem. – jött a válasz a jól megszokott 25 másodperces szünettel

- Ide figyelj te elkényeztetett majom! Vagy megveszed nekem azt a szerencsétlen joghurtot, vagy. .

- Vagy mi lesz?- kérdezte, miközben egy „elalélsz- mosolyt” villantott felém. Élvezte a műsort.

- Vagy, vagy ARGHHH –éreztem ahogy a fejem elvörösödik

- Hú hát akkor jobb ha azonnal megvesszük, ugye J. ? – ezzel átnyújtotta a mellette, már két lábon közlekedő fiúnak a pénztárcáját.

- Ok.

J. elment. Mi kettesben maradtunk. Idegesen dobolni kezdtem a lábammal, mert nagyon irritált ahogy Tyler nézeget, miközben néha sejtelmesen mosolyog. Biztos, hogy más lányok elájulnának, ha akár egyetlen pillantásra is méltatná őket, de én erős vagyok, független a szerelemtől és erre büszkén gondolok. Így magabiztosan kihúztam magam, szememet ráakasztottam a pláza bejáratára és reménykedtem abban, hogy J. még ma szándékozik kijönni azzal a két nyavalyás joghurttal.

- Nem jöttél tegnap.- törte meg a csendet Tyler

 - Egyszer már ezt megbeszéltük. Más dolgom volt. –miért nem tud leakadni a témáról?

- Hát persze.

- Nem hiányoztam volna úgysem. - ez már kínos

- Talán.

- Jó. Engem nem érdekel, de ha valamit akarsz, azt nyögd ki, nincs kedvem találgatni, hogy Mr. Jóképű mire gondol éppen!

- Szerinted jóképű vagyok? – kérdezte. Rátapintott a lényegre

Nem tudtam erre mit mondani. Az arcvonásai finomak, szemei őszinték, mélyen helyezkednek el, mintha egyetlen pillantásával át tudná fúrni az embert. Orra szépen ívelt, nem sasorr,  melyen egy napszemüveg foglal helyet. Mikor nevet, kivillan a tökéletes fogsora. Húsos szája sarkaiban pedig kedves gödröcskék teszik ki a teljes összhangot.

Miközben épp az arcát elemeztem, eszembe jutott, hogy még mindig ott ül egy bevásárlókocsiban előttem. Valószínűleg még napokig álltam volna ott ezen merengve, ha J. nem nyomja az arcomhoz a hideg joghurtos dobozt.

- Ááá ez hideg!

- Úgy lángoltál, muszáj volt lehűtenem, mert szegény Tylert még megsebesíted itt a nagy szenvedélyes lángjaiddal!

- Idióta!- kaptam ki a kezéből- Na látom jót szórakoztok, úgyhogy megyek is. Sziasztok!- köszöntem el

*******

Este még írtam egy üzenetet Tinának. De nem meséltem semmit. Összesen ennyiből állt:

Hali Tina!

Lenne egy kérdésem. Milyen az ha az ember szerelmes?

 Goodtime : Lollye

Aztán, mivel már késő volt, tudtam Tina alszik már, megnéztem ezt a Bastille-t. Nem az én világom, de nem rossz.

 Bastille - Of The Night