6. rész Bevásárlás

Nagyon sokat gondolkodtam azon,  elmenjek-e vagy nem. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Mi vagyok én? Nem fogok csak azért elmenni valahova, mert a suli „nagymenője” szerint odatalálok. Milyen lekezelő már!

Körülbelül efféle gondolatokkal telt a vasárnapom. Nem csoda ha hétfőn feldúltan, puffogva indultam az iskolába. A fülhallgatómból üvöltött a „Feel like monster” , ha az utamba került egy sörös doboz teljes erőmmel rúgtam bele. Az osztályba belépve , egyenesen átvágtam a  rémes négyesen, akik már kora reggel arra készültek, hogy ők bizony alaposan leoltanak engem. Gondolom egész hétvégén erre gyúrtak, csak hát ha a zene olyan szinten magas hertzeken ordít a fülben mint esetemben, nem sok esély van arra, hogy bárminemű érdeklődést kifejezzek a nekem címzett oltásokra. Levágtam magam a székre és előkészítettem a felszerelést.  Tyler megbökte a vállam.

- Hé. Nem jöttél.

- Igen, bocs. Más dolgom volt.

- Jah- ennyi  volt a reakciója. Nagyon hiányozhattam neki.

A nap többi részében is körülbelül így kommunikálhattunk. Néha megkérdezte óra közben, hogy mi lesz a következő, bár szerintem teljesen feleslegesen. A legtöbb órán ugyanis hátradőlt a széken, üveges tekintettel nézett maga elé, gyanítom nyitott szemmel aludt. Hát persze. Akinek ilyen helyes (és ilyen nagy) arca van, tutira elég csak rámosolyognia a tanárokra, hogy azok elaléljanak tőle.  Én sajnos nem hagyatkozhatok efféle praktikákra, nálam csak a kő kemény tanulás segíthet. A szünetekben Lottával beszélgettem. Valami szerinte rettentően „WÁÁ” énekesről áradozott. Bastille vagy valami hasonló, majd utánanézek.

Hazaérve a következő papírt találtam az asztalon.

Lollye! Itt a bevásárlólista és a pénz! Ugorj le a boltba vedd meg!

 Csók : Anyu

Persze. Semmi kérlek, vagy légy szíves, esetleg egy köszönöm. Felsóhajtottam, majd ezzel egy időben levágtam a táskám a sarokba. Anyu amióta itt dolgozik, még csak felém se néz. Meg  sem kérdezi mi volt a suliban, élek-e még. De talán csak én reagálom túl. Hiszen nem véletlenül költöztünk ide. Lotta is sokat lehet egyedül. Talán már megszokta. Talán én is megszokom. Talán nem fogok ezen fennakadni. Talán. Talán el kéne indulni.

Leakasztottam a kosarat a fogasról, majd mint aki piacra megy, olyan beállítottsággal léptem ki az ajtón. Cseppet sem néztek hülyének, a nagyvárosi, bevásárlószatyros emberek a plázában amikor beállítottam a fonott kis kosarammal.  Nyilván ezért esett zeneügyileg a választásom Demi Lovato  Really Don’t Care-jére. Mondjuk most nem volt szerelmi bánatom, de a hangulatom nagyon eltalálta.   De a zenén is áthallottam egy nem túl kedves megjegyzést.

- Nézd má’ micsoda parasztlányka!

Levettem a fülesem, majd a hang irányába fordultam. Egy röhögő, seprűvel keresztezett krumpli fejű fiúval találtam magam szemben. A trikója körülbelül a mellkasa közepéig ki volt vágva, lila nadrágját pedig DC-s cipőjébe tűrte. Mintha éppen egy sivatagforróságú homokviharból lábalt volna ki.

- Mit bámulsz?- kérdezte gúnyosan- Mesélsz nekünk valami szépet?

- Páwagyerek, kályhameleg, veszélyben a Téli berek!

- Mit dumálsz? Ha?- szerintem az előző szójátékomból úgy  a 2%-át ha megértette

-  Csak annyit, hogy édesanyád lehet jobban járt volna, ha lenyel. – közöltem halkan, majd miután úgy 3  percnyire  értem, hallottam, ahogyan a fiút a biztonsági őrök kizavarják, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakat üvöltözik rólam. Most esett le neki.

Miután megvettem mindent, ami kell, elégedetten távoztam. Végre hazamehetek és nem fog senki és semmi zaklatni.  Aztán írok majd Tinának, utána megnézem azt a Bastille-t, felkészülök holnapra és. . . .

- Tütűt! Tütűt! Elütök mindenkit! Bááá – hallottam meg oldalról

- Mi a. . . .? –de csak ennyire futotta

Hirtelen egy hatalmas csattanást hallottam. Valami erősen a bordáimnak feszült és akár egy száraz búzaszálat az aratógép, úgy sodort el.  A kosaram a magasba repült, tőlem jó messze, én pedig arra eszméltem, hogy a földön fekszek és a tarkóm a betonnal nagy sebességgel találkozik.  A szemem sarkából látok egy bevásárlókocsit, ami folyamatosan lassul. Majd egy ismerős hangot is hallok.

- Ty! Normális vagy? Elütötted!

- Még mozog!- kiáltott vissza amaz a lassuló bevásárlókocsi felől.

Fájdalmas nyöszörgések közepette feltápászkodtam. A fejem hátulsó része lüktetett, a szemem alig bírtam nyitva tartani.

- Mit aggódsz J.!  Nem tört el semmije!- ez a hang. . .

Lassan arrafelé fordultam. A bevásárlókocsi nyikorogva mellém gurult. Pár pillanatig bambán bámultam, mire rájöttem, hogy Tyler vigyorgó pofájában mélyedtem el ennyire.

De abban a minutumban észbe kaptam és rákezdtem.

- Tyler. Hány éves is vagy?

- 16!

- Agyilag már mínuszokban járkálsz! Hogy képzelted! Ez nem egy játszótér! Menj vissza óvodába és. . . .

- Bíbíp! Vigyáztam!- épp hogy csak sikerült kitérnem a másik száguldó bevásárlókocsi elől. Mindenki megbolondult?

Ez a delikvens pedig nem volt más, mint J. . Szemrebbenés nélkül néztem, ahogyan egy esernyő segítségével irányt változtat, majd Tyler mellé parkol.

Már éppen azon agyaltam, milyen választékosan üvöltsem le a fejüket, mikor a háborús sérült kosaramra esett a pillantásom.  Még mindig billegett, mintha menekülni próbálna az őrült gázolója elől.  Felsóhajtottam, odaléptem azzal a feltett szándékkal, hogy felmérjem a keletkezett károkat.  Két joghurt bánta, de a többi utas sérülés nélkül túlélte a balesetet.
Miután agyban felvázoltam a lehetséges kimeneteleket amellett döntöttem, hogy nem túl kifizetődő, ha cirkuszt csinálok. Azzal csak lejáratnám magam, illetve fokoznám a jókedvüket.
- Remélem, azért ki is fogjátok fizetni!- fordultam hirtelen ötlettől vezérelve feléjük
- Persze! Tényleg ne haragudj! Ty nem szándékosan csinálta! Máris kifizetem!- J. láthatóan próbálta rendbe hozni az elcseszett helyzetet. Már épp mászott volna ki a KRESZ szabályoknak nem épp megfelelő járművéből, amikor Tyler leintette.
- Majd én! – ezzel meglökte magát a fadarabbal, ami nyilván a kormányt helyettesítette. Egyenesen be a bevásárló centrum ajtaján.
- Vajon mennyi idő alatt dobják ki? – kérdeztem J.-től
- Semennyi. Meg van neki engedve.- közölte ezt olyasmi nyugalommal, mintha az  teljesen természetes lenne , hogy a haverja egy bevásárlókocsival közlekedik egy plázában.

- Micsoda?- néztem rá

- A keresztapjáé a pláza.

- Ja értem. – nem, egyáltalán! Föl sem fogom, hogy lehet valaki ennyire engedékeny! De jó tudni. Keresztapuci elkényeztetett fiacskája.

10 perc múlva megjelent Tyler ölében pár joghurtal. Illet volna valamiféle köszönömöt mondani, de most tuskó kedvemben voltam.

- Én nem ilyet vettem! –jelentettem ki

- Ilyet kapsz!

- Nem!- kiáltottam fel- Nekem Jogobellás kell!

Gyerekes voltam? Egy cseppet sem! Lejárattam magam? Á még a közelében sem jártam annak!

- Ezt vettem. – jött a válasz a jól megszokott 25 másodperces szünettel

- Ide figyelj te elkényeztetett majom! Vagy megveszed nekem azt a szerencsétlen joghurtot, vagy. .

- Vagy mi lesz?- kérdezte, miközben egy „elalélsz- mosolyt” villantott felém. Élvezte a műsort.

- Vagy, vagy ARGHHH –éreztem ahogy a fejem elvörösödik

- Hú hát akkor jobb ha azonnal megvesszük, ugye J. ? – ezzel átnyújtotta a mellette, már két lábon közlekedő fiúnak a pénztárcáját.

- Ok.

J. elment. Mi kettesben maradtunk. Idegesen dobolni kezdtem a lábammal, mert nagyon irritált ahogy Tyler nézeget, miközben néha sejtelmesen mosolyog. Biztos, hogy más lányok elájulnának, ha akár egyetlen pillantásra is méltatná őket, de én erős vagyok, független a szerelemtől és erre büszkén gondolok. Így magabiztosan kihúztam magam, szememet ráakasztottam a pláza bejáratára és reménykedtem abban, hogy J. még ma szándékozik kijönni azzal a két nyavalyás joghurttal.

- Nem jöttél tegnap.- törte meg a csendet Tyler

 - Egyszer már ezt megbeszéltük. Más dolgom volt. –miért nem tud leakadni a témáról?

- Hát persze.

- Nem hiányoztam volna úgysem. - ez már kínos

- Talán.

- Jó. Engem nem érdekel, de ha valamit akarsz, azt nyögd ki, nincs kedvem találgatni, hogy Mr. Jóképű mire gondol éppen!

- Szerinted jóképű vagyok? – kérdezte. Rátapintott a lényegre

Nem tudtam erre mit mondani. Az arcvonásai finomak, szemei őszinték, mélyen helyezkednek el, mintha egyetlen pillantásával át tudná fúrni az embert. Orra szépen ívelt, nem sasorr,  melyen egy napszemüveg foglal helyet. Mikor nevet, kivillan a tökéletes fogsora. Húsos szája sarkaiban pedig kedves gödröcskék teszik ki a teljes összhangot.

Miközben épp az arcát elemeztem, eszembe jutott, hogy még mindig ott ül egy bevásárlókocsiban előttem. Valószínűleg még napokig álltam volna ott ezen merengve, ha J. nem nyomja az arcomhoz a hideg joghurtos dobozt.

- Ááá ez hideg!

- Úgy lángoltál, muszáj volt lehűtenem, mert szegény Tylert még megsebesíted itt a nagy szenvedélyes lángjaiddal!

- Idióta!- kaptam ki a kezéből- Na látom jót szórakoztok, úgyhogy megyek is. Sziasztok!- köszöntem el

*******

Este még írtam egy üzenetet Tinának. De nem meséltem semmit. Összesen ennyiből állt:

Hali Tina!

Lenne egy kérdésem. Milyen az ha az ember szerelmes?

 Goodtime : Lollye

Aztán, mivel már késő volt, tudtam Tina alszik már, megnéztem ezt a Bastille-t. Nem az én világom, de nem rossz.

 Bastille - Of The Night